Theodor Mommsen
gigatos | január 25, 2022
Összegzés
Christian Matthias Theodor Mommsen († 1903. november 1., Charlottenburg) német történész, a 19. század egyik legjelentősebb klasszika-kutatója. A római történelemmel kapcsolatos művei és kiadásai ma is alapvető jelentőségűek a mai kutatás számára. Római története című művéért 1902-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki.
Theodor Mommsen lelkészcsaládból származott; apja, Jens Mommsen 1821 óta volt lelkész a holsteini hercegségbeli Oldesloe-ban, ahol a legidősebb fiú, Theodor öt testvérével együtt nőtt fel. A gyerekek fokozatosan eltávolodtak apjuk szigorú keresztény hitétől, de Mommsen élete végéig meggyőződéses liberális protestáns maradt, és egyértelműen idegenkedett a katolicizmustól. Bár a család meglehetősen szegényes körülmények között élt, Jens Mommsen korán felkeltette gyermekeiben az antik klasszikusok iránti érdeklődést. A kezdeti magánórák után Theodor Mommsen 1834 októberétől az altonai Christianeumba járt, majd 1838 májusában megkezdte jogi tanulmányait a kieli egyetemen. Itt csatlakozott az Albertina (ma Teutonia) diákszövetséghez, 1839-ben megismerkedett a később költőként híressé vált joghallgató Theodor Stormmal, akivel egy ideig közös lakásban élt, és vele és öccsével, Tycho Mommsennel együtt 1843-ban kiadta a Liederbuch dreier Freunde (Három barát daloskönyve) című verseskötetet, amelyet az irodalomkritika nagy örömmel fogadott. Ugyanebben az évben doktorált Kielben Georg Christian Burchardinál Ad legem de scribis et viatoribus et De auctoritate című értekezésével. Bár valójában jogász volt, ettől kezdve szinte kizárólag az ókori történelemnek szentelte magát, amely csak ez idő tájt alakult ki önálló tudományágként, a római jog tanulmányozására alapozva.
1847-ben Mommsen visszatért Németországba, de egyelőre ismét tanárként kellett dolgoznia. Az 1848-as márciusi forradalom idején újságíró lett Rendsburgban, és erőteljesen képviselte liberális meggyőződését. Az év őszén hívást kapott Lipcsébe a jogtudományok docenseként, és így végre tudományos karrierbe kezdhetett. Kiterjedt publikációs tevékenységbe kezdett, de politikailag is aktív maradt, barátaival és professzortársaival, Moriz Haupt és Otto Jahn professzorokkal együtt. Mivel a részvételük miatt a szász májusi felkelés 1849, A három vádat emeltek, és elbocsátották az egyetemi szolgálatból 1851-ben.
Ettől kezdve Mommsen a más egyetemekre érkező hívásokat arra használta fel, hogy javítsa berlini pozícióját. Hamarosan nemzetközi hírű tudóssá vált, aki messze túlmutatott tudományágának határain. Mommsen 1852-től a lipcsei Szász Királyi Tudományos Társaság tagja, valamint a Királyi Tudományos Akadémia külföldi tagja, 1864-től az Edinburgh-i Királyi Társaság tiszteletbeli tagja, 1872-től az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia tagja, 1876-tól a római Accademia Nazionale dei Lincei socio stranierója, 1895-től pedig az Académie des inscriptions et belles-lettres külföldi tagja volt. 1856-ban a Greifswaldi Egyetem filozófiai kara első alkalommal adományozott neki díszdoktori címet. Már 1877-ben a bécsi Császári Tudományos Akadémia filozófiai-történeti osztályának tiszteletbeli tagjává választották, 1893-ban pedig a szentpétervári Orosz Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja lett.
Mommsen népszerűtlen volt a diákjai körében; rossz és uralkodó tanárnak tartották. Újra és újra beavatkozott azonban a kinevezési eljárásokba akadémiai tanítványai javára, és tanszékeket biztosított számukra, például Otto Seeck és Ulrich Wilckens esetében. Mindkét alkalommal Karl Julius Beloch, aki vitában állt Mommsennel, alulmaradt. Mommsen tanítványainak többsége soha nem tudott kilépni hatalmaskodó tanáruk árnyékából, különösen azért, mert legtöbbjüket „ifjú impotensként” nézte le. Más fiatalabb tudósok és Mommsen néhány tanítványa azonban tudatosan igyekezett emancipálódni akadémiai tanárától. Közülük a legfontosabb Max Weber, akit Mommsen állítólag az egyetlen méltó utódjának tartott, de aki még a doktori cím megszerzése előtt a szociológia felé fordult.
Az 1880. július 12-i lakástűzben Mommsen dolgozószobájában elveszett Jordanes A gótok története című művének legfontosabb kéziratai. Könyvtára szinte teljesen megsemmisült. Előadásainak jegyzetei, amelyeket valójában egy kiadvány alapjául szánt, szintén a lángok martalékává váltak.
Mommsen tudományos eredményeiért magas kitüntetésben részesült (1868-ban a Tudományok és Művészetek Mérite-rendje, Róma díszpolgársága). Időközben szakkörökön kívül is világhírűvé vált; Mark Twain például 1892-ben Berlinben találkozott vele, és mély benyomást tett rá. Mommsen 1902-ben irodalmi Nobel-díjat kapott fő művéért, a Római történelemért. A nyereményből 5000 márkát adományozott az akkori Charlottenburg város magisztrátusának, amelyből a népkönyvtár (1000 márka), a két gimnázium (egyenként 1000 márka) és a szegények (2000 márka) részesültek.
Feleségével, Maria Auguste (1832-1907), Karl August Reimer lipcsei kiadó lányával, akivel 1854 óta voltak házasok, Mommsennek 16 gyermeke született, akik közül tizenketten érték el a felnőttkort. Fia, Konrad admirális és flottaparancsnok volt a birodalmi haditengerészetnél. Unokái közé tartoznak a történészek Wilhelm Mommsen és Theodor E. Mommsen, a Szövetségi Levéltár későbbi elnöke Wolfgang A. Mommsen, a menedzser és kormánytisztviselő Ernst Wolf Mommsen. Theodor Mommsen dédunokái, Hans Mommsen és Wolfgang J. Mommsen meghatározó szerepet játszottak a háború utáni Németország történettudományának alakításában. Dédunokája, Oliver Mommsen színészi karriert futott be.
Mommsen sírja a Berlin-Kreuzbergben, a Bergmannstraße-n található Dreifaltigkeitskirchhof II-ben található, Berlin tartomány díszsírhelyeként, az M1-es mezőben.
Mommsen több mint 1500 tudományos tanulmányt és értekezést írt különböző kutatási témákban, mindenekelőtt a Római Birodalom történetéről és jogrendszeréről a korai időktől a késő ókor végéig. Leghíresebb műve a Római történelem, amelyet pályája elején írt. Három kötetben jelent meg 1854 és 1856 között, és Róma történetét írta le a Római Köztársaság végéig és Gaius Iulius Caesar uralkodásáig, akit Mommsen zseniális államférfiként ábrázolt. Mommsen így alakította ki a német kutatásban a Caesarról alkotott rendkívül pozitív képet majdnem egy évszázadra. Mommsen terminológiája a politikai konfliktusokat, különösen a késő köztársaság idején, a 19. század politikai fejleményeivel (nemzetállam, demokrácia) veti össze. Bár sok tekintetben elavult, ez az elkötelezett mű a történetírás klasszikusának számít, nem utolsósorban irodalmi színvonala miatt.
Mommsen, akinek az ókorhoz való tudományos hozzáállása a későbbiekben jelentősen megváltozott, soha nem írta meg a római történelem folytatását a császárkorba; csak a római császárkori történelemről tartott előadásainak átiratát adták ki (csak 1992-ben). 1885-ben a Római történelem 5. köteteként jelent meg a római provinciák szisztematikus bemutatása a korai császárkorban.
A berlini akadémián, ahol 1874 és 1895 között a Történelmi-Filológiai Osztály titkára volt, Mommsen számos nagyszabású tudományos vállalkozást szervezett, különösen forráskiadásokat. Emellett Friedrich Althoffal való szoros kapcsolatai révén átmenetileg nagy befolyást gyakorolt a porosz tudomány- és egyetemi politikára.
Corpus Inscriptionum Latinarum
Az összes ismert ókori latin felirat gyűjteménye (Corpus Inscriptionum Latinarum) már tudományos pályafutása kezdetén felmerült Mommsenben, amikor a Nápolyi Királyság feliratait mintaként szerkesztette (1852). A teljes Corpus Inscriptionum Latinarum 16 kötetből állt, amelyek közül 15 még Mommsen életében jelent meg, ötöt pedig maga Mommsen állított össze. A kiadás alapelve a korábbi gyűjteményekkel ellentétben a boncolás elve volt, amelynek során minden fennmaradt feliratot eredetiben vizsgáltak meg. A projekthez nemcsak a Porosz Akadémiát, hanem a Porosz Királyi Régészeti Intézetet is igénybe vette, amelynek központi igazgatóságához hosszú ideig tartozott. Például az utazási ösztöndíjak odaítélésekor vagy az intézeti állások betöltésekor az intézet kifejezetten kívánt epigráfiai részleges irányultságát ellenőrizte. Mommsen 20 évet tervezett az ókori latin feliratok gyűjteményének megvalósítására. A 21. században azonban még mindig létezik, most a Berlin-Brandenburgi Tudományos Akadémián.
A felső-germán-réti limes feltárása
1892-ben Mommsen vezetésével megkezdte munkáját a Reichs-Limeskommission, amelynek célja a felső-germán-réti limes erődítményeinek pontos vonalvezetésének és helyének meghatározása volt. Az ásatásokról készült kutatási jelentések tizennégy kötetet töltöttek meg, és a mai napig egyedülálló úttörő munkának számítanak a germán-római történelem tanulmányozásában.
Egyéb kiadások és kutatási vállalkozások
Mommsen szerkesztette a Corpus iuris civilis és a Codex Theodosianus című császári joggyűjteményeket is, amelyek alapvető fontosságúak voltak a római jog számára. Ezenkívül jelentős részt vállalt a Monumenta Germaniae Historica munkájában, ahol megalapította az Auctores antiquissimi sorozatot; a késő antik latin szerzők közül maga szerkesztette Jordanes (De origine actibusque Getarum) és Hydatius of Aquae Flaviae (Continuatio Chronicorum Hieronymianorum) műveit. Emellett az egyházatyák írásainak kiadása és számos más vállalkozás is megvalósult. Így a berlini akadémiai Corpus Inscriptionum Latinarum mellett két másik fontos, a 21. századig tartó kutatási projektet is ösztönzött, nevezetesen a Görög pénzérmék és a Prosopographia Imperii Romani című műveket.
A Mommsen Társaságot, a német nyelvű klasszika-tudósok egyesületét később Theodor Mommsenről nevezték el.
Tudományos tevékenysége mellett Mommsen politikailag is aktív volt, és többek között kritikusan foglalkozott az antiszemitizmus, az imperializmus és – az 1848-as forradalmak kortársaként – az antiszemitizmus kérdésével.
Mommsen 1861-ben társalapítója volt a liberális Német Haladáspártnak. 1863-tól 1866-ig és 1873-tól 1879-ig a porosz Landtag, 1881-től 1884-ig pedig a Reichstag tagja volt, előbb a Haladáspárt, majd a Nemzeti Liberálisok, végül a Liberális Szövetség színeiben. Főleg tudomány- és oktatáspolitikai kérdésekkel foglalkozott, és jelentős tekintélynek örvendett: „Amikor a liberálisnak tartott Mommsen, aki kiállt az imperializmus és az antiszemitizmus ellen, megszólalt, nagy visszhangot váltott ki”. Csalódva a birodalom politikájában, amelynek jövőjét illetően nagyon pesszimista volt, végül azt javasolta, hogy a liberálisok működjenek együtt a szociáldemokratákkal. 1881-ben Mommsen konfliktusba került Otto von Bismarckkal a szociálpolitika miatt.
Az 1879. évi úgynevezett berlini antiszemitizmus-vita során
Mommsen szülőhelyén, Gardingban 1987-ben emlékművet állítottak életének és munkásságának, a Theodor Mommsen-emlékművet a szülőháza mellett, amelyen 1903 óta emléktáblát helyeztek el.
Mommsen fotói már az új médium kezdeti napjaitól kezdve nagy számban készültek, és a történész, aki egyértelműen felismerte, hogy a médiamegjelenés fontos tudós és író hírneve szempontjából, gondosan ügyelt a publikálásukra. Mommsen számos fényképének és xilográfiájának jegyzékét Hans Markus von Kaenel jegyzi.
A Mommsen arcképével készült rajzokat, metszeteket és litográfiákat számos neves művész készítette, köztük Heinrich Böse (1897-1982), Walter Gramatté (1897-1929), Carl Friedrich Irminger (1813-1863), Louis Jacoby (1828-1918), Meinhard Jacoby (1873-1956), Józsa Károly (1876-1929), Moritz Klinkicht (1849-1932), Arthur Krampf (1864-1950), Wilhelm Krauskopf (1847-1921), Rudolf Lehmann (1819-1905), Ernesto Mancastroppa (1857-1909), Adolf von Menzel (1815-1905), Hans Olde (1855-1917), William Blake Richmond (1842-1921), Gustav Richter (1823-1884), Fritz Schulze (1838-1914), Hans Seydel (1866-1916), Fritz Werner (1827-1908).
A Mommsen portréját ábrázoló festményeket Willi Becker (1899-1963), Emanuel Grosser (1874-1921), Alphons Hollaender (1845-1923), Ludwig Knaus (1829-1910), Franz von Lenbach (1836-1904), Sabine Lepsius (1864-1942), Hans Schadow (1862-1924), Cesare Tropea (1861-1914), Friedrich Weidig (1859-1933) festette. Emellett William Pape (1859-1920) és Anton von Werner (1843-1915) történelmi festményei is megtekinthetők.
Portré mellszobrokat és szobrocskákat készített Reinhold Begas (1831-1911), Gustav Heinrich Eberlein (1847-1926), Ferdinand Carl Emmanuel Hartzer (1838-1906), Hermann Rudolf Heidel (180-1865), Meinhard Jacoby, Hans Hugo Lederer (1871-1949), Walter Lobach (1863-1926), Karl Pracht (1866-1917), Fritz Schaper (1841-1919), Maria Schlafhorst (1865-1925), Heinrich Splieth (1877-1929), Joseph Uphues (1850-1911) (Mommsen portréját Heinrich von Antwerpen, Brandenburgi Márk krónikása ábrázolásához használták, lásd alább). lásd alább).
Számos, Mommsen arcképével ellátott érmet és plakettet terveztek a híres ókortörténésznek, akárcsak más ismert személyiségeknek.
Emléktáblákat és emlékműveket készített Adolf Brütt (1855-1939), Johannes Götz (1865-1934), Josef Kowarzik (1860-1911).
Mommsen portréját képeslapokon, reklámgyűjtő képeken és bélyegeken is terjesztették.
Végül Mommsenről karikatúrák is készültek.
A berlini egyetem centenáriuma alkalmából, 1909. november 1-jén, Mommsen halálának évfordulóján leplezték le az Adolf Brütt által Weimarban készített ülő képet.
A Berlin-Charlottenburgban található, ma már nem létező Mommsen-gyógyszertárban állt Mommsen márvány mellszobrának öntvénye, amelyet Ferdinand Hartzer szobrász 1905-ben készített a Friedrich Wilhelms Egyetem Berlini Professzorok Galériája számára.
Több helyen utcákat neveztek el Mommsenről. Ugyanez vonatkozik az iskolákra is. A Die Lümmel von der ersten Bank című filmsorozat egy fiktív baden-badeni Mommsen-gimnáziumban játszódik. Berlinben a Mommsen Stadion az ő nevét viseli. A Berlin-Charlottenburgban, a Wormser utcában 1903-ban megnyílt egy Mommsen-gimnázium is, amelyet a háború után összevontak a Kaiserin-Augusta-gimnáziummal, a mai Heinz-Berggruen-gimnáziummal. Mommsen halála előtt adományt tett a tanári könyvtárnak. A Bad Oldesloe-i Theodor-Mommsen-Schule gimnáziumot, ahol felnőtt, róla nevezték el.
Joseph Uphues szobrász nagyon valószínű, hogy a nyolcvanéves Mommsen fiziognómiája alapján tervezte a 12-13. században tevékenykedő brandenburgi kanonok és történetíró, Heinrich von Antwerpen alakját; Uta Lehnert szerint mindenesetre a hasonlóság „valószínűleg nem véletlen”. A mellszobor a berlini Siegesallee 3-as emlékműcsoportjának egyik másodlagos alakja volt a II. Ottó központi szobrával együtt, és 1899. március 22-én avatták fel.
2003. május 1-jén egy aszteroida kapta Theodor Mommsen nevét: (52293) Mommsen.
2017. december 1-jén berlini emléktáblát avattak egykori lakóhelyén, a Marchstraße 8-ban, Berlin-Charlottenburgban (ma: Straße des 17. Juni 152).
Mommsent intenzíven tisztelték az életében és posztumusz készített portrééremekkel, amelyek széles körben elterjedtek a korabeli művelt középosztály körében a 19. század végén és a 20. század elején.
200. születésnapja alkalmából a Deutsche Post AG 2017. november 2-án 190 eurócent névértékű különleges bélyeget bocsátott ki. A dizájnt Julia Warbanow berlini grafikusművész készítette.
1926-ban a Mommsenia Urb. & Ekman a Melastomataceae családból a tiszteletére nevezték el.
Cikkforrások
