Vaišelga litván nagyfejedelem
gigatos | január 26, 2022
Összegzés
Vaišvilkas vagy Vaišelga (… – 1268. december 9.) Litvánia harmadik nagyhercege volt, aki 1264-től 1267-ig volt hivatalban, amikor is lemondott sógora, Švarnas javára. Talán Mindaugas, a Litván Királyság első és egyetlen uralkodójának legidősebb fia volt.
Vaišvilkas fiatalkoráról semmit sem tudunk, mivel a történelmi források csak 1254-től említik, amikor apja, Mindaugas király helyett szerződést kötött a galíciai-voliniai Danilóval. A szerződésben Galícia-Volinia átengedte Fekete-Ruténiát és annak fő központját, Navahrudakot Litvániának. A szerződés megszilárdítása érdekében Danilo fia, Švarnas feleségül vette Vaišvilkas húgát. Ez utóbbit e földek egy részének hercegévé nevezték ki. Miután Vaišvilkas a görögkeleti rítus szerint megkeresztelkedett, annyira vonzódott a vallásos világhoz, hogy címét és birtokait átruházta Roman Danilovičra, a galíciai Danilo fiára. Megalapította a hagyományosan Lavrashev kolostorként azonosított kolostort a Neman folyó partján, és szerzetes lett. Zarándoklatra indult a görögországi Athosz-hegyre. A balkáni háborúk miatt nem érte el célját, csak Bulgáriában tudott megállni, és visszatért Navahrudakba, a mai Fehéroroszországba.
1264-ben megmenekült a Treniota és Daumantas által apja és két testvére ellen szőtt összeesküvés elől. A gyilkosság idején Vaišvilkas a minszki kolostorban tartózkodott, és amint meghallotta a hírt, azonnal elmenekült oda, mivel még mindig a valószínű örökösök között volt. Treniotát 1264-ben Mindaugas egykori szolgái meggyilkolták. Vaišvilkas szövetkezett sógorával, a galíciai-voliniai Švarnasszal, és sikerült átvennie az irányítást Fekete-Ruténia és a Litván Hercegség néhány korábbi területe felett, amelyeket a háborúkban elvesztett néhány disszidens helyi csoport ellen. Később háborút indítottak Nalšia és Deltuva ellen, két olyan település ellen, amely a múltban keményen szembeszállt Mindaugával. Daumantas, Nalšia hercege, kénytelen volt Pszkovba menekülni. Suksė (vagy Suxe), Nalšia másik befolyásos hercege Livóniába menekült. A trónbitorló és az összeesküvők likvidálása után Vaišvilkas Litvánia nagyhercege lett. Keresztényként igyekezett békés kapcsolatokat fenntartani a teuton lovagokkal és a livóniai renddel. Békeszerződést kötött Livóniával a Daugava folyón folytatott kereskedelemről. A nagy porosz felkelés litván támogatása megszűnt, és a harcosokat inkább északra irányították, hogy a félliberálisok és kurucok ellen harcoljanak. Vaišvilkas, akit még mindig Švarnas támogatott, 1265-ben megtámadta Lengyelországot, hogy megbosszulja az iotvingiaiak által 1264-ben okozott pusztítást.
1267 végén úgy döntött, hogy újra a szerzetesi életet választja: amint az a következő évben megkezdődött, Vaišvilkas lemondott a nagyhercegi címről sógorának. Egy évvel később meghalt Švarnas bátyja, I. Lev galíciai király keze által, aki nehezményezte, hogy a hatalmat nem osztották meg közte és bátyja között. A volodimir-volinszki Nagyboldogasszony-templomban temették el.
A nagyherceg valódi litván nevének rejtélye a nyelvészeket és a történészeket egyaránt foglalkoztatta. A különböző rekonstrukciók két hiteles változatot eredményeztek: Vaišvilkas, amely Woyszwiłk alapján készült, és Vaišelga, amely Vojšalk alapján készült. A Vaišvilkas nevet először Kazimieras Būga litván nyelvész rekonstruálta. Valójában az összetett főnév első része, a vaiš- nem okoz problémát, és nagyon hasonló formában van jelen. A második rész, a -vilka, vagyis a „farkas” rendkívül ritka vagy szinte nem is létezik a litván nevekben. Éppen ezért a tudós úgy vélte, hogy az eredeti név Vaišvilas lehetett.
A történelmi írásokban a legnépszerűbb a Vaišelga változat volt.
E két hipotézis mellett egy harmadik, bevallottan kisebbségi hipotézis is azonosítható: egyes kutatók szerint a nagyhercegnek két neve is volt, amelyek közül az egyik Vaišvilas.
Cikkforrások
