Moholy-Nagy László
gigatos | március 27, 2022
Összegzés
Moholy-Nagy László (1895. július 20. – 1946. november 24.) magyar festő és fotóművész, valamint a Bauhaus iskola professzora. Nagy hatással volt rá a konstruktivizmus, és határozottan támogatta a technológia és az ipar művészetekbe való integrálását. Peter Schjeldahl műkritikus „könyörtelenül kísérletezőnek” nevezte a festészet, a rajz, a fotográfia, a kollázs, a szobrászat, a film, a színház és az írás területén végzett úttörő munkássága miatt.
Más művészekkel is együttműködött, többek között első feleségével, Lucia Moholyval, Walter Gropiusszal, Marcel Breuerrel és Herbert Bayerrel. Legnagyobb teljesítménye talán a chicagói School of Design, amely ma az Illinois Institute of Technology részeként fennmaradt, és amelyet Elizabeth Siegel művészettörténész „átfogó művészeti alkotásának” nevezett. Könyveket és cikkeket is írt, amelyekben a magas modernizmus utópisztikus típusát hirdette.
Moholy-Nagy Weisz László zsidó családban született Bácsborsódon (Magyarország). Édesanyja másodunokatestvére volt Sir Georg Solti karmester. László a három életben maradt fiú közül a középső gyermek volt, de a családot hamarosan elhagyta az apa, Weisz Lipót.
A család többi tagja az anyai nagybácsitól, Nagy Gusztávtól kapott védelmet és támogatást. A nagybácsi ügyvéd volt, és támogatta László és öccse, Ákos taníttatását. László viszont felvette mentorának magyar vezetéknevét. Később a vezetéknevét kiegészítette a „Moholy”-val, a ma Szerbiához tartozó Mohol város neve után, ahol gyermekkorának egy részét a közeli családi házban töltötte.
László az ország második legnagyobb városában, Szegeden járt gimnáziumba. Kezdetben író vagy költő akart lenni, és 1911-ben néhány verse megjelent a helyi napilapokban. 1913-tól a budapesti egyetemen jogot tanult.
1915-ben, az első világháború idején az osztrák-magyar hadseregbe vonult be tüzértisztnek. Szolgálati ideje alatt zsírkrétarajzokat, akvarelleket és írásokat is készített, hogy dokumentálja háborús élményeit. 1917-ben az orosz fronton megsebesült, és Budapesten lábadozott. A szabadság és a lábadozás alatt Moholy-Nagy kapcsolatba került először a Hevesy által szerkesztett Jelenkor című folyóirattal, majd a Kassák Lajos Ma című folyóirata köré szerveződő „aktivista” körrel.
Miután 1918 októberében leszerelt a hadseregből, félbehagyta jogi tanulmányait, és Berény Róbert fauve-művész magániskolájába járt. 1918-ban hivatalosan is áttért a magyar református egyházba; keresztapja római katolikus egyetemi barátja, Hevesy Iván műkritikus volt. Az 1919 elején kikiáltott Magyar Tanácsköztársaság támogatója volt, bár hivatalos szerepet nem vállalt benne.
A kommunista rendszer augusztusi veresége után Szegedre vonult vissza. Itt rendeztek kiállítást műveiből, mielőtt 1919 novembere körül Bécsbe távozott.
Moholy-Nagy 1920 elején Berlinbe költözött, ahol megismerkedett Lucia Schulz fotográfussal és írónővel; a következő évben összeházasodtak.
1922-ben a magyar Peter Laszlo Peri Péterrel közös kiállításon, a Der Sturmban találkozott Walter Gropiusszal. Azon a nyáron a Rhone folyón nyaralt Luciával, aki bevezette a fényérzékenyített papírra készített fotogramok készítésébe. Elkezdett ötleteket vázolni a később legismertebb szobrához, a Fény-Tér Modulátorhoz.
1923-ban Walter Gropius meghívta Moholy-Nagyot, hogy tanítson a weimari Bauhausban. Átvette Johannes Itten szerepét, aki Josef Albersszel közösen tanította a Bauhaus alapozó tanfolyamát, és Paul Klee-t váltotta a fémműhely vezetőjeként. Ezzel gyakorlatilag véget ért az iskola expresszionista irányzata, és közelebb került eredeti céljaihoz, a formatervezés és az ipari integráció iskolájaként. A Bauhaus a művészek sokoldalúságáról vált ismertté, és ez alól Moholy-Nagy sem volt kivétel. Pályafutása során jártas és innovatív lett a fotográfia, a tipográfia, a szobrászat, a festészet, a grafika, a filmkészítés és az ipari formatervezés területén.
Egyik fő irányvonala a fényképezés volt; 1922-től kezdve kezdetben első felesége és munkatársa, Moholy Lucia technikai szakértelme segítette. Malerei, Photographie, Film (1925) és The New Vision, from Material to Architecture (1932) című könyveiben a Neues Sehen (Új látás) kifejezést alkotta meg arra a meggyőződésére, hogy a fényképezőgép egy teljesen újfajta látásmódot tud teremteni a külvilágra, amit az emberi szem nem tud. Ez az elmélet magában foglalta művészetéhez és tanításához való hozzáállását.
Moholy-Nagy volt az első két világháború közötti művész, aki tudományos eszközök, például a távcső, a mikroszkóp és a radiográfia felhasználását javasolta a művészetben. Luciával együtt kísérletezett a fotogrammal; a fényérzékeny papírt a ráfektetett tárgyakkal exponálják. Tanítási gyakorlata a médiumok széles skáláját ölelte fel, beleértve a festészetet, a szobrászatot, a fotográfiát, a fotómontázst és a fémmegmunkálást.
Moholy-Nagy 1928-ban elhagyta a Bauhaus-t, és saját tervezőirodát alapított Berlinben. Marianne Brandt vette át a fémműhely vezetőjének szerepét. Első feleségétől, Luciától 1929-ben vált el.
Moholy-Nagy ikonikus teljesítménye volt a Lichtrequisit einer elektrischen Bühne (Fényrequisit einer elektromos színpad) (1928-1930), egy mozgó alkatrészekkel ellátott eszköz, amelyet úgy terveztek, hogy a fényt átvetítve a közeli felületeken változó fényvisszaverődéseket és árnyékokat hozzon létre. Seboek István magyar építész segítségével készült az 1930 nyarán Párizsban megrendezett Deutscher Werkbund kiállításra; később Light-Space Modulatornak nevezték el, és a kinetikus szobrászat olyan ipari anyagok, mint a fényvisszaverő fémek és a plexiüveg felhasználásával készült úttörő vívmányának tekintették. Tekintettel arra, hogy az alkotó inkább a fényminták iránt érdeklődött, mint a közvetlen látványa iránt, a művet inkább a fényművészet egyik legkorábbi példájának tekinthetjük. Ezt a formát az 1940-es években az Egyesült Államokban továbbfejlesztette a Space Modulator (1939-1945), a Papmac (1943) és a B-10 Space Modulator (1942) című műveiben.
Moholy-Nagy 1927 és 1929 között az International Revue i 10 című holland avantgárd folyóirat fotószerkesztője volt. Sikeres és ellentmondásos opera- és színházi produkciók díszleteit tervezte, kiállításokat és könyveket tervezett, reklámkampányokat készített, cikkeket írt és filmeket forgatott. Stúdiójában olyan művészek és tervezők dolgoztak, mint Sebő István, Kepes György és Weininger Andor.
1931-ben találkozott Sibylle Pietzsch színésznővel és forgatókönyvíróval. Férjével 1932-ben házasodtak össze, és két lányuk született, Hattula (született 1933-ban) és Claudia (1936-1971). férjével együtt elkészítették az Ein Lichtspiel: schwarz weiss grau („Egy fényjáték: fekete-fehér-szürke”) című, ma már klasszikusnak számító filmet, amely a fény-tér modulátoron alapul. Együtt dolgozott vele a Cigányok és a Berlini csendélet című filmeken is, és élete végéig vele maradt, később művészeti és építészettörténész lett.
Miután 1933-ban a nácik hatalomra kerültek Németországban, külföldi állampolgárként már nem dolgozhatott ott. 1934-ben Hollandiában dolgozott (főleg kereskedelmi munkát végzett), majd 1935-ben családjával Londonba költözött.
Angliában Moholy-Nagy az emigráns művészek és értelmiségiek köréhez tartozott, akik Hampsteadben telepedtek le. Moholy-Nagy nyolc hónapig az Isokon épületben élt Walter Gropiusszal, majd Golders Greenben telepedett le. Gropius és Moholy-Nagy azt tervezték, hogy létrehozzák a Bauhaus angol változatát, de nem tudtak támogatást szerezni, majd Moholy-Nagyot elutasították a Royal College of Art tanári állására.
Moholy-Nagy Londonban különböző kereskedelmi tervezői munkákból élt, többek között az Imperial Airwaysnek és egy férfi alsónemű üzlet kirakatának tervezésével. Kepes György különböző kereskedelmi megbízásokon dolgozott vele.
A kortárs építészetet fotózta az Architectural Review számára, amelynek segédszerkesztője John Betjeman volt, aki megbízta Moholy-Nagyot, hogy készítsen dokumentumfotókat An Oxford University Chest című könyvének illusztrálására. Megbízást kapott a Homárok (1935) és a New Architecture and the London Zoo (1936) című filmek elkészítésére. Kísérletezni kezdett az átlátszó műanyagokra, például a plexiüvegre történő festéssel.
1936-ban Alexander Korda magyar filmproducer megbízást kapott a H. G. Wells regénye alapján készült, ma már klasszikusnak számító Things to Come című film speciális effektjeinek megtervezésére. A Denham stúdióban dolgozó Moholy-Nagy kinetikus szobrokat és absztrakt fényeffektusokat készített, de ezeket a film rendezője többnyire nem használta fel. Leslie Martin meghívására előadást tartott a Hull School of Art építészeti iskolájában.
1937-ben művei bekerültek a náci Németország által Münchenben rendezett hírhedt „Degenerált művészet” kiállításra.
1937-ben Walter Gropius ajánlására és Walter Paepcke, az amerikai Container Corporation of America elnöke meghívására Moholy-Nagy Chicagóba költözött, hogy a New Bauhaus igazgatója legyen. Az iskola filozófiája alapvetően nem változott az eredetihez képest, székhelye pedig az a Prairie Avenue-i kastély volt, amelyet Richard Morris Hunt építész tervezett Marshall Field áruházmágnás számára.
Az iskola azonban már egyetlen tanév után elvesztette támogatóinak anyagi támogatását, és 1938-ban bezárt. Moholy-Nagy újra kereskedelmi tervezői munkával kezdett foglalkozni, amit élete végéig folytatott. Moholy-Nagy volt a chicagói Spiegel postaüzlet művészeti tanácsadója is.
Paepcke továbbra is támogatta a művészt, és 1939-ben Moholy-Nagy megnyitotta Chicagóban a School of Designt. Emellett statikus és mobil szobrokat kezdett készíteni átlátszó műanyagból, amelyeket gyakran krómozott fémmel hangsúlyozott.
1940-ben a kaliforniai Oaklandben, a Mills College-ban tartották a School of Design nyári szemeszterét. 1942-ben a texasi Dentonban, a Női Tanárképző Főiskolán tartott nyári kurzust.
1943-ban Moholy-Nagy elkezdett dolgozni egy beszámolón, amely a tervezőiskola tantervének kidolgozására tett erőfeszítéseiről szól. Ezt posztumusz adta ki 1947-ben a Vision in Motion című könyvében, művészettörténész feleségével, Sibyl-lel közösen.
1944-ben a chicagói School of Designból Institute of Design lett, majd 1949-ben az Illinois Institute of Technology részévé vált, az első olyan intézményként az Egyesült Államokban, amely PhD-képzést kínált formatervezésből.
Moholy-Nagynál 1945-ben leukémiát diagnosztizáltak. 1946 áprilisában honosított amerikai állampolgár lett. Továbbra is többféle médiumban készített műveket, tanított és konferenciákon vett részt, amíg 1946. november 24-én Chicagóban belehalt a betegségbe. A Graceland temetőben temették el.
A budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemet az ő tiszteletére nevezték el. A Laszlo Systems szoftvercég (az OpenLaszlo nyílt forráskódú programozási nyelv fejlesztői) részben Moholy-Nagy tiszteletére kapta a nevét. 1998-ban Chicago városának emléktábláját állították fel. 2003 őszén megalakult a Moholy-Nagy Alapítvány, Inc., amely Moholy-Nagy életével és munkásságával kapcsolatos információk forrása. 2016-ban a New York-i Solomon R. Guggenheim Múzeum kiállította Moholy-Nagy munkásságának retrospektív kiállítását, amely festményeket, filmeket, fényképeket és szobrokat tartalmazott. 2019-ben jelent meg az Alysa Nahmias által rendezett The New Bauhaus című dokumentumfilm. A film középpontjában Moholy-Nagy chicagói élete és öröksége áll, a filmben megszólal lánya, Hattula Moholy-Nagy, Hans-Ulrich Obrist kurátor, valamint Jan Tichy, Barbara Kasten, Barbara Crane, Kenneth Josephson, Debbie Millman és Olafur Eliasson művészek.
Cikkforrások
